Köszönöm Neked az útmutatást, a fényt amivel fel és megvilágítottál, a tudásodat, az emberségedet, és szeretetedet!
Hálát adok amiért megtaláltalak, – a lányom megtalált nekem – és gondolkodásomat helyes irányba terelted.
Megtanítottál, rögtön az első találkozásunk alkalmával, hogy az önsajnálattal és mások sajnálatával, bármennyire van rá ok, még nem változik semmi, és nem leszek boldogabb.
Példát mutattál, és megtanítottál arra, hogy ne másokat hibáztassak, tudjak megbocsájtani magamnak és másoknak, tudjam elengedni a múltat és a fájdalmat.
Megtanítottál szeretni a bennem élő gyermeket, magamat, és másokat.
Segítettél visszaszerezni az önbecsülésemet, és önbizalmamat.
Megtanítottál arra, hogy az életemért én magam vagyok a felelős, merjek és tudjak örülni mindennek. Ne csak várjam a jobb dolgokat, hanem tegyek is érte.
Ezenkívül számtalan szép, és hasznos dolgot, mindet felsorolni sem tudom.
Drága tanítóm és példaképem, köszönöm!
Szeretettel ölellek: Kati