Szeretném megosztani veletek saját történetemet az anyává vált lányommal kapcsolatban.
Korábban nagyon jó, szinte barátnői viszony volt köztünk. Később, miután elköltözött itthonról, megváltozott a kapcsolatunk. Amikor megtudtam, hogy duplán is, nagymama leszek, segíteni akartam, utánajártam mindennek, és folyton mondogattam, hogy ki hogyan oldja meg ezt a helyzetet.
A távolság miatt aggódtam, ezt szóvá is tettem, de nem kért a véleményemből.
Amikor megszülettek az ikrek, elmentünk hozzájuk, és több tanácsot is adtam, mert úgy láttam, a környezetében nem igen jut segítséghez, de ezeket is bántásnak vette. A látogatás után, kaptam egy üzenetet, amiben leírta, hogy mennyire negatív vagyok, és mivel nem jutunk dűlőre sehogy sem, javasolta, hogy kérjünk külső segítséget a problémánk megoldásához.
Andreát korábbról is ismertem, amikor édesanyám gyászát nem tudtam feldolgozni. Most, felolvastam neki a messenger beszélgetésünk egy részét, és rögtön ráérzett, hogy mi a baj.
A gyerekemből elutasítást váltott ki a sok tanácsom. Azzal, hogy én a saját tapasztalataimat, és az észrevételeimet elmondtam, úgy érezte, hogy nem tartom őt képesnek arra, hogy önállóan is tud dönteni.
Leírtam a lányomnak Andrea véleményét. Ő is átgondolta, és másnap reggel jött a levél Tőle. “Anya! Ne haragudj, hogy így rád zúdítottam mindent, bocsánatot kérek. 🙂 ”
A lényeg, hogy semmi rosszat nem tettem, nem mondtam, a kommunikációmmal volt a gond. Ennek nagyon örültem, mert erre most már oda tudok figyelni.
Megértettem, hogy jobb, ha csendes megfigyelőként veszek részt a mamaszerepben, bár nem könnyű, mert mindig is ilyen szókimondó voltam, de korábban ezzel nem volt gond. A feltétel nélküli szeretet azt jelenti, hogy elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Igazából ezek Andrea szavai voltak.
Köszönöm szépen!
Györgyi mama