Barion Pixel
Hívj fel! +36302442251
Ha “nem jön össze” a baba

Amikor elhatároztuk a férjemmel, hogy itt az idő, és gyermeket szeretnénk, hozzáfogtunk, úgy, mint mindenki más, csak az eredmény nem lett az, mint másoknál.

Azt hittem a gyermekáldás természetes egy nő számára…

Hiába teltek a hónapok, nem sikerült. Megkerestünk egy klinikát, ahol elkezdődtek a vizsgálatok, és a beavatkozások.

Testileg teljesen rendben voltam. A második sikertelen próbálkozás után kezembe akadt egy leírás arról, hogy a gyermektelenségnek lehetnek lelki okai, ami először lehetetlennek tűnt, de mindent meg akartam próbálni, hát bejelentkeztem kineziológiai kezelésre. A kezelések száma nem érdekelt, egyet akartam, egészséges kisgyermeket szülni.

Ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy már az első beszélgetés alatt nagyon közvetlenül és lényegre törően szóba jött, hogy a családban több nő is elvesztette a magzatát.

Sajnos ezek titokban maradtak, mert szégyellték, hogy nem lehetnek „normális” anyák. Én is véletlenül tudtam meg ezt, édesanyám testvérével való beszélgetésből, kb. 2 éve. Andi rákérdezett, hogy érzek-e ezzel kapcsolatosan valamit, amire azonnal rávágtam, hogy nem, hisz régen volt. A további találkozások azonban kiderítették, hogy hiába volt régen, még ma is hat.

Nem tudom, hogy pontosan emiatt-e, de a következő beültetés sikerrel járt. Nem mertem rábízni magam az időre, hogy abbahagyom az „orvosi beavatkozást”, mert már elmúltam 40, de abban biztos vagyok, hogy megváltozott a gyermekvárással kapcsolatos érzésem. A régihez képest, ez a vágy sokkal intenzívebb és valósabb volt, minta a régi, amit egy kicsit erőltetettnek éreztem így visszagondolva.

A szkeptikus énemből gyorsan visszavettem, mert az az érzésem, hogy a találkozásaink bizony befolyásolták ezt az eredményt.

Mindenkinek ajánlom, hogy az első lépés ne a klinika legyen, mert talán elkerülhető egy csomó felesleges, testidegen beavatkozás!

Jaj, hát a lényeg, megszületett a kisfiunk, egészségesen, 3 kg 50 dkg-mal, és 53 cm-el!

A világ legboldogabb édesanyja lettem 3 év várakozás után!

 

Köszönöm, Kata