Barion Pixel
Hívj fel! +36302442251

Hiányzó önbizalom

Hiányzó önbizalom

Az ismeretségem Andival több mint 10 éve kezdődött egy ismerősöm ajánlására, akinek ezért a mai napig hálás vagyok.

Édesanyámmal a kapcsolatom mindig nagyon különleges volt. A halála viszont felfoghatatlan, de legfőképp feldolgozhatatlan volt számomra. Ennek kapcsán találkoztam először Andival. Az első pillanattól fogékony voltam a spirituális módszereire és gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Kétségem sem volt afelől, hogy amit mond, vagy tesz az helyes. Segítségével megtaláltam végre a kivezető utat ebből az érzelmi zsákutcából és új célokat találtam, melyek segítségével tovább tudtam lépni.

Az új célok a szakmai fejlődésem és karrierem építése felé vittek. Az évek során szakmailag szépen fejlődtem, de valahogy nem tudtam elhinni, hogy Én ezt mind tudom. Voltak kisebb-nagyobb botlások a hiányzó önbizalmam miatt.

Tudtam, hogy Andi biztosan tud majd segíteni.

Megtanított feloldani a bennem rejlő feszültséget és arra is, hogy miként tudom elhinni hogy mindent  képes vagyok nem csak megtanulni, hanem megcsinálni is, amit szeretnék, csak hinnem kell magamban.

Nagyon köszönöm, hogy vagy nekem Andi! Segítségeddel sikerült elérnem most életem egyik legnagyobb álmát, amely nélküled nem ment volna 😊

Tünde