Sok mindent megpróbál az ember maga megoldani. Főleg aki olyan, mint egy Főnix madár. A közeli barátaim szerint egy örök túlélő vagyok, mindig minden helyzetből feltudok állni, tovább tudok lépni. Ami önmagában így is van. Sok dolgon keresztül mentem már, a helyzeteket jutalomnak éreztem, azért jönnek, mert valamit még tanulnom, tapasztalnom szükséges. Szóval eléggé önelemző típus vagyok és azt hittem mindent megtudok egyedül oldani.
És aztán szembe találkoztam egy olyan dologgal, amihez nem volt elég 1 hét, 1 hónap, de még egy év sem. De én próbálkoztam és próbálkoztam. Úgy éreztem erős vagyok, menni fog. Hát nem ment. Ragaszkodtam az érzéseimhez, a hitemhez, a szavaimhoz. És csak teltek a napok…..Sok év után már nem engedtem semmilyen csábításnak. De ott, legbelül mégsem ment, folyamatosan cikáztak a gondolatok.
És egy reggel úgy ébredtem, hogy én ehhez kevés vagyok egyedül, segítséget kell kérnem.
Egyből jött a kérdés: Nekem? Segítség? De miért? Hisz mindent megoldok! Oké, de ez nem megy! Ebből mentőmellénnyel lehet csak kiúszni.
Andit már régről ismertem, sok előadását, interjúját hallottam. Mindig fontos ember volt számomra, szakmai elismertségéről már nem is beszélek. Sok mindenkinek javasoltam és sok felé hirdettem munkásságát, profizmusát. Eszember sem jutott, hogy ő meg én valaha. Hisz szinte minden nap találkoztunk, mosolyogtunk, pár szót váltottunk. Két irodával mellette dolgoztam.
Na de, akkor reggel, mikor megerősödött bennem, hogy nekem kell valaki, aki segít, akivel átbeszélek minden zűrt, katyvaszt, minden megválaszolatlan kérdést, eszembe jutott Andi.
És megtörtént az első ajtó becsukás. Leültem hozzá, a nyugalom kuckójába és csak jöttek, jöttek ki a gondolatok. És tőle a rövid, őszinte, virtuálisan testet felrázó kérdések. Melyekre a válaszokat nekem kellett kimondani. Nekem kellett rájönni. Nekem kellett magamnak megválaszolni.
Már az első alkalommal megkaptam az ő segítségével az első házi feladatom. Körbejárni és átgondolni két fontos szó értelmezését: ELENGEDÉS, TARTOZÁS. Mély felismerés volt és nagy segítség, támasz.
Olyan válaszokat adtam meg saját magamnak, ami mindig ott volt a levegőben, mindig körbe járt, de valahogy nem találtam meg, nem jött elsőre. Aztán elkezdtem komolyan, keményen ezzel foglalkozni. Kicsomagolni, átrendezni és kidobni olyan dolgokat, amikre már nincs vagy másként van szükségem, vagy amik már nem támogatnak és amiket más formában kell értékelnem, gondolnom.
.
Néhány alkalom volt és sikerült Andi támaszával ebből kijönni, továbblépni.
Hálás vagyok. Neki, magamnak és az életnek!
Nincs az az akadály, nincs az a kudarc, nincs az a fájdalom, amit ne lehetne megoldani.
És ne szégyelld, ha ehhez önmagad kevés vagy, merj segítséget kérni!
Heszler Edina