Minden azzal kezdődött, hogy állandóan betegeskedtem.
Szerintem a szervezetem már jelzett, hogy nincs rendben valami, de én nem foglalkoztam vele. Aztán volt, hogy arra keltem fel esténként, hogy nem kapok levegőt. Végül elmentem egy tüdőgyógyászhoz, aki azt mondta pszichés probléma és szedjek nyugtatót. Nevettem, minek szedjek nyugtatót, hisz nem is vagyok ideges.
Rengeteget dolgoztam és nagyon oda kellett figyelnem, hogy a vállalkozásom rendben menjen.
Egyik éjjel arra ébredtem, hogy a pulzusom az egekben, kapkodom a levegőt, lever a víz és jönnek a negatív gondolatok csak úgy maguktól: hogy én többet nem fogok tudni dolgozni, nem vagyok rá képes, nem vagyok elég jó.
Teljesen összezuhantam, leírni se tudom ezt az érzést. Egyszer jobban voltam, másszor rosszabbul. Ha teljesítenem kellett leblokkoltam, jött a gyors szívverés, pánikérzés.
Végül orvoshoz fordultam, aki azt mondta, hogy ez, depresszió és pánik, és elég hosszú idő lesz kilábalni belőle. Kaptam egy nagyon gyenge nyugtatót, de abban nem segített, hogy hova tovább, hogyan tovább. Beszéltem egy pszichológus ismerősömmel, aki azt mondta, menjek először pszichiáterhez, tőle majd kapok gyógyszert, és ha szükséges, akkor küldenek hozzá. Hát ez a hozzáállás, hogy egyből gyógyszert akarnak adni, nem pedig a problémát felkutatni, nagyon nem tetszett.
Aztán utána olvastam a kineziológiának és úgy döntöttem ezt ki kell próbálnom.
Nagyon jók voltak a beszélgetések, jó érzés volt kiönteni a lelkem olyannak, aki meghallgat, aki megérti ezeket az érzéseket és még segíteni is tud. Nagyon sokat tanultam tőle, mind gondolkodásban, mind pedig hozzáállásban.
Eleinte voltak jobb és rosszabb időszakok. Volt, hogy kétségbe estem, én már soha nem leszek jobban. De ahogy telt az idő, egyre jobban éreztem magam.
Most már elmondhatom, hogy visszakaptam önmagam, az új önmagamat, tele önbizalommal, boldogan és kiegyensúlyozottan!
Tudom, hogy ki vagyok, mi a célom és hogy hova tartok! Köszönöm!” (30 éves nő)