Barion Pixel
Hívj fel! +36302442251
  • Home
  • Blog

Best Moment: elindulok a siker felé

Best Moment: elindulok a siker felé

Az előző bejegyzésemben elmeséltem, hogyan jutottam el odáig, hogy megszülessen a Best Moment, most arról szeretnék írni, hogy melyek voltak a legjobb pillanatok az elinduláskor. Önmagamtól indulok. Az önismeretem fejlesztése alatt, a stresszkezelés sokáig uralta az első helyet. Rengeteg, jól működő, hatékonyan eszközöm volt.

Mindennap tanultam valamit. Szakmai cikkeket, tanulmányokat olvastam, videókat néztem, könyveket bújtam, eladásokon vettem részt, képzésre mentem el. Időnként óvatlanul túltoltam, ezért lemerültem, így az energiámat is karban kellett tartanom.

Egyre sürgetőbb volt, hogy komolyan vegyem a hatékonyságot, így amikor a Best Moment útnak indult, már bőven volt tapasztalatom, a programot bátran építhettem erre. Az viszont fejtörést okozott, hogy miből állítsam össze. Alaposan át kellett gondolnom, hogy miben vagyok jártas és mivel kell kiegészítsem a tudásomat.

A hatékonyság lényege úgy szól, hogy minél több értéket teremtsünk, a lehető legkevesebb erőfeszítéssel és időráfordítással. A figyelmünket rajta tudjuk tartani a feladaton, az időnk legyen tervezett, legyenek megfelelő szünetek, ne hagyjuk magunkat kilépni, és az energiánk álljon a rendelkezésünkre.

A motiváció, az önbizalom azonban kifogott rajtam. Lényeges mindkettő, de nem mindig voltak jelen, főleg nem akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá. Úgy kellett összeállítanom a programot, hogy megteremtsünk egy erős énképet, mert akkor nem számít, hogy van-e éppen önbizalmunk vagy motivációnk. Az is fontos volt, hogy a figyelmünket irányítani tudjuk, mert nem mindegy, hogy mennyi ideig vagyunk képesek fókuszálni, és mit kezdünk a zavaró tényezőkkel.

Most pedig képzeld el, hogy olyan gazdag vagy, hogy az Egyesült Államok kormánya nyomozni kezd ellened, mert azt hiszik, hogy csalsz. Ez történt Andrew Carnegie-vel, az 1900-as években. Carnegie azt mondta, hogy 5 percig tud egy feladatra koncentrálni anélkül, hogy elterelné valami a figyelmét. Mindenki meglepődött ennek hallatán. Azt hitték, biztos viccel, hiszen erre mindenki képes. Amikor aztán részt vettek egy teszten, mindenkiről az derült ki, hogy csak néhány másodpercig tudtak figyelni. Carnegie nem volt csaló. Sikerének egyik kulcsa az összpontosító képessége volt.

Nagy kihívás az, csak egy dologra figyeljünk huzamos ideig.

Ami a legfontosabb, hogy vegyük észre, amikor akadályokat lépnek fel a haladásban vagy az eredmények elérésében, és kutassuk fel, mi okozza ezeket. Hajlunk arra, hogy ne lássuk meg ezeket buktatókat, mert maximalisták vagyunk. A korlátozó hiedelmek kiiktatásával hozhatjuk ki magunkból a teljes potenciálunkat.

Elég széles a skála, hogy mi vezethet félre bennünket: lehet szó a pénzről, gazdagságról, időről, kapcsolatokról, hatalomról, vezetésről… A paradigmaváltás nem csak emiatt szükséges, hanem azért is, mert folyamatosan változik a világ, nőnek az elvárások, és fejlődnünk kell mindennap.

Amikor itt tartottam, rájöttem, hogy a munkában is, magánéletben is, és a diákévek alatt is szükség van erre az eszközre. Ezután már csak azt kellett ellenőriznem, hogy melyik területen kell fejleszteni magam, és örömmel láttam, hogy ezt csinálom 24 éve, csak még nem szedtem rendszerbe.

A modern világ rengeteg figyelemelterelő tényezőt hordoz, és az elménk nyugtalan természete, ezzel szembe megy, roppant nagy a kihívás. A figyelem összpontosítása lett az egyik legjelentősebb képesség, ami hatással van mindennapi életünkre.

A Qigong, a flow és a Mindfullnes évek óta napi rutin, az életem részévé vált, és mire a program elindult, már tudatos gyakorlója voltam ezeknek.

A figyelmünk irányítása szinte mindenre felhatalmaz. Segít a céljaink elérésében, a személyes fejlődésünkben, a teljes potenciálunk kiaknázásában, fokozott hatékonyságot érünk el általa, gyorsabban oldunk meg problémákat, és ki tudjuk zárni a zavaró tényezőket. Ez, tiszta koncentráció, értékes pillanatokat teremtünk vele.

Sajnos nem így születünk, meg kell tanulnunk, majd gyakorolnunk. Az értékes pillanatokért tennünk kell, de megéri. Kissé üzletiesen szólva, ez az egyik legjobb befektetés, de itt az ideje, hogy a magánéletünkben is el kezdjük használni azt a szót.

Barátkozzunk meg vele.

Mert minden, befektetés. Az időnket, pénzünket, energiánkat, figyelmünket fogjuk beinvesztálni az életünkbe. De nem mindegy, hogy mit és hogyan adunk és mit kapunk érte cserébe. Mert közben telik az élet.

Ez egy okos paradigmaváltás.

Hogyan látod a világot, az embereket és önmagadat? Hiszel abban, hogy mit érhetsz el, mi történhet veled, alakíthatod-e az életedet, meddig nyújtózkodhatsz és ehhez hasonlók? Hiszel abban, hogy ha fejleszted az önismeretedet, akkor hatékonyabb és boldogabb életet élhetsz?

Best Moment program erre kínál lehetőséget. Hívj fel, kezdjünk bele!