Végre az vagyok, aki lehetek!

Végre az vagyok, aki lehetek!

“Mindig úgy éreztem, hogy keresem önmagam, mintha nem lennék még az, aki lehetnék. Nem volt bennem harmónia, csak jógázás közben néhány pillanatra, percre, de ezek mindig elillantak, amikor visszacsöppentem a magam kis valóságába.

A kineziológiai beszélgetések hozzásegítettek, hogy megismerjem, megértsem és elfogadjam magam; és mivel minden ilyen alkalom olybá tűnt, mint egy-egy nyomozás, hallatlanul élveztem is.
Persze vannak személyes viszonylatai is a dolognak: én egy olyan embert ismertem meg, aki nyíltan, segítőkészen és felkészülten foglalkozik velem, és aki így, a mentorommá vált.

Elindított azon az úton, amin járni akartam, és amikor hezitálok, hogy merre menjek, segít utat találnom.
Persze ez is, mint minden kommunikáció, kétirányú. Elmenni egy kineziológushoz nem elég. A problémáinkat nem ő oldja meg. Ő “csak” szembesít velük, megerősít a céljainkban, bátorít az úton, szeretet sugároz és opciókat ad. Nélküle talán egy élet is kevés lenne.

Így hát nem ajánlom olyan embernek a kineziológust, akiben nem él a vágy, megismerni saját magát, és a lehető legjobbat kihozni a mindennapokból.

Mindenki más igazi felfedező, és a számunkra legismeretlenebb, de minden szempontból a legközelebb álló céllal érdemes kezdeni a felfedezést – saját magunkkal.” (név nélkül)