élesben

Van választás

Van választás

A napokban meglepetés ért, amikor a szakadó esőből, beléptem az egyik kedvenc kávézómba, azonnal rám kiáltott a pult mögül a hölgy, hogy “maszk nélkül nem lehet bejönni”.

Mondhatnám, hogy épp fel akartam venni, de miért is, ha aznap, még nem volt kötelező a maszk (?). Meghökkentett ez a fogadtatás. Nem az, amit mondott, hanem az, ahogyan…

 

A kávém kortyolgatása közben, azon gondolkoztam, hogy mi zavart ebben a szituban? Hónapok óta nem igazán tiszta, a sok egymásnak ellentmondó hír. Valami megváltozott.

A lényeg mindig a felszín mögött bújik meg. Ezt tanítom. De van úgy, hogy majdnem beletörik a bicskám, mert rám is hatással van az, ami történik.

Év eleje óta, folyamatosan feszengünk. Letagadhatjuk, besöpörhetjük a szőnyeg alá, de ez, akkor is így van. Az a baj, hogy suttyomban zajlik, úgy, hogy észre sem vesszük, és lassan beépül.

Az életünknek a szabadság az alapja. Az, hogy van választásunk. Ha azt érezzük, hogy nincs így, akkor tennünk kell valamit, mert feszültek leszünk, és senki sem akarja, hogy ebből alakuljon ki betegség.

 

Tény1: vannak intézkedések, és a média hírei hatnak ránk.

Tény2: mindig van választásunk.

Gyakoroljunk élesben.

Két dolgot tehetünk. Ha tudunk változtatni, tegyük meg. Ha nem, (mert a körülmények nem engedik), akkor fogadjuk el, de ne kényszerből. Ez, legyen a mi szabad akaratunk.

Az elfogadás rávilágít, hogy még az értelmetlennek látszó dolgokban is találhatunk valami értelmet.

A felszínen, megharagudhatnék, de, a háttérben, a félelem irányította ezt a kifogásolható stílust. Figyelemre méltó, hogy ilyen könnyen megtörténhet, hogy ahol eddig mosolyogva fogadtak, aztán egyszer csak nem. A félelem nagyúr és könnyedén megváltoztatja a viselkedésünket, de ha résen vagyunk, akkor nem. Lehet, hogy megszüntetni nem tudjuk, de a ránk gyakorolt hatása okosan irányítható.

 

Legyen ez a Te időd, készíts egy finom kávét, vagy egy teát, és lépj be a Montázs Blog világába. Olvasgass kedvedre. Találj rá arra a gondolatra, ami biztat, megerősít valamiben, vagy egyszerűen csak megnyugtat. Ha tetszik, akkor add tovább, és vidd hírét.

Tarts velem. #montázsblog