kreatívan

A diófa alatt

A diófa alatt

Játék, humor és könnyedség. Ez az ideális napi hangulat. Így születtünk. Mennyit kacagtunk! Mikor tűnt tova, úgy, hogy észre sem vettük? Mi köze ennek az egésznek a nagybetűs Életnek?

Akkor parancsoljuk magunk mögé a játékosságot. Ezt tettem én is. A komolyságot előnyben részesítettem, és leszabályoztam magam, hisz dolgoztam, férjhez mentem, gyermekem született…

 

A játékosság, a munkám miatt ugyan jelen volt, ezért egy kis időre mindennap újra gyerekké válhattam. Egyszer csak elegem lett az egész felnőtt dologból, ebből a túltolt komolyságból. Az volt a vicc az egészben, hogy fogalmam sem volt, hogyan tovább.

Azt éreztem, hogy a játékosság, a humor, a lazaság már nagyon hiányzott.

De hát ez nem kiváltság! Bennem, benned, mindenkiben ott rejlik, de örökre elmúlhat, ha nem foglalkozunk vele.

Na, ez felrázott. Úgy nőttem fel, hogy sokat bohóckodtam, játszottam, miért hagyjam veszni?

A kreativitással, együtt vettünk, egy jó nagy lélegzetet, a születésemkor. Volt pár művészlélek a családomban, szerintem, örököltem.

Az édesapám festőművész, és beleborzongok a festményeibe, annyira megérint. Csak állok és nézem, megszűnik körülöttem a világ. Egyszer régen, még az is megfogalmazódott bennem, hogy ehhez a nagysághoz, talán sosem tudok felnőni.

Azért feltételezem így, mert bármikor, amikor festeni vagy rajzolni akartam, leblokkoltam. A kezdeti lelkesedés után, rendszeresen feladtam.

De a vérem követelőzött, és pár évenként, nagy hévvel elindultam bevásárolni festékekből és grafit ceruzákból. Az ördögi kör újraindult, megérkezett a „hát, ez elég pocsék”, mondat, és eltettem a fiókba a cuccokat.

A középiskolában írtam egy halom regényt. Akkor még eljutottam a végéig, de évekkel később… A sokadik oldal után, mintha fejbe vágtak volna, abbahagytam, és félretettem.

Mivel a vér, ahogy mondják, nem válik vízzé, már sejtettem, hogy valami kikívánkozik.

 

Sosem volt időm unatkozni, de amikor az idei év elején berobbant a covid-nevezetű rémtörténet, lelassítottam én is. Tele lettem idővel. Nagyon gyötrődtem miatta, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, elővettem a festményeimet és rajzaimat, kikerestem egy-két fotót magamról és bekapcsoltam a számítógépet…

Montázsokon keresztül kelt életre a kreativitásomat.

Aztán hirtelen jött egy ötlet, hogy mi lenne, ha írnék róluk. Megtettem. Az első gondolat, macskával az ölemben, a diófa alatt, a madarak csicsergése közepette született, talán már olvastad is.

Izgalmas és nagy kaland vette kezdetét. Ez vagyok most. Szárnyalok.

Szerelmes lettem az életembe, az alkotásaimba és önmagamba…

A diófa árnyékában született meg a Montázs Blog.

 

Legyen ez a Te időd, készíts egy finom kávét, vagy egy teát, és lépj be a Montázs Blog világába. Olvasgass kedvedre. Találj rá arra a gondolatra, ami biztat, megerősít valamiben, vagy egyszerűen csak megnyugtat. Ha tetszik, akkor add tovább, és vidd hírét.
Tarts velem. #montázsblog,