Hívj fel! +36302442251

Mi a legnagyobb veszély?

Mi a legnagyobb veszély?

Varga Lilla meghívott a Forrás Rádió Koktéljába, ahol a beszélgetésünk középpontjában az életünk során adódó kihívások álltak.

Az élet egy nagy kihívás, mint legutóbb, a vírus állította kihívás elé az embereket. Elárulom, hogy mi jelentette a legnagyobb veszélyt.

Szó jött arról is, hogy nemcsak egy ilyen horderejű dolog jelenthet kihívást az életünkben, hanem sok egyéb, kisebb, vagy annak tűnő dolog is. Ilyen, ha valamit el akarunk hagyni az életünkből, vagy épp fordítva, be akarunk építeni valami újdonságot, de kihívás az is, hogy jól érezzük magunkat.

Mindnek van egy közös pontja, hogy bizony ki kell lépnünk a komfortzónánkból. És hogy miként érezhetjük közben jól magunkat? Ezt is elmondom, de még azt is, hogy még ezeken túl is van valami, ami nagyon fontos.

Az interjú végére, ez is kiderül.

Hallgasd szeretettel, Andrea