Hívj fel! +36302442251
Különféle perspektívák és lenyűgöző megoldások

Axia csoport

Az Axia program, csoportban is jól működik.

 

Szinte járványszerűen terjed az, hogy szeretnének teljes jogú emberként élni, és erre sok lehetőség kínálkozik, valahogy mégsem sikerül. Ez java részt a nőknél történik így, de úgy tűnik, már a férfiak sem kivételek.

Az ügyfeleim közel 98%-a szembesül nap mint nap az értéktelenség és az elégedetlenség érzésével, és azokkal a hiányokkal, melyek nem annyira nyilvánvalók, ezért nem is tudnak róla. Amíg azonban ezeket nem fedezik fel, addig nem is építhetik bele a munkájukba, kapcsolataikba, és nem érik el azt a sikert, amire vágynak.

Nagyon sokszor, hatalmas szakadék tátong az elképzelések és a megvalósítás között. Hajlamosak vagyunk arra, hogy hátra lépjünk, és minden mást előbbre soroljunk. Igen gyakran feladjuk az álmaikat. Itt az ideje, hogy elhiggyük végre, sokkal többre vagyunk képesek, mint amit hiszünk magunkról.

Az Axia program, egy álomtervezési műhely, ahol felébresztjük a bennünk élő szabad, független és önálló embert, hogy ne legyen többé értéktelenség, csak valóra vált álmok. Megteremtjük az erőforrásaidat, és életre keltjük a vágyaidat az életed minden területén.

A kutatások azt mutatják, hogy az online együttműködésen alapuló problémamegoldás igen jó eredményekhez vezet., ösztönzi a személyes növekedést, növeli az elégedettséget és csökkenti a stresszt. Széles körű perspektívákat és lenyűgözőbb megoldásokat alkotunk. A közös konzultációk segítenek abban, hogy sikeresen megakadályozzuk az elavult nézőpontok megjelenését és megragadását.

Az Axia csoport kapuja, csak időnként van nyitva.

Jelenleg nem tudok új tagokat fogadni, zajlik a munka a csoportban.
Ha feliratkozol, rákerülsz az értesítő listára, hogy ne maradj le a következő kapunyitásról.

∗ Ez, nem jelent elköteleződést a részedről.

  • Szolgáltató
  • Idő
  • Részletek
  • Beküldés
00:00
01:00
02:00
03:00
04:00
05:00
06:00
07:00
08:00
09:00
10:00
11:00
12:00
13:00
14:00
15:00
16:00
17:00
18:00
19:00
20:00
21:00
22:00
23:00
24:00

Selected dates

Az Ön adatai

Please enter first name
Please enter last name
Please enter email
Please enter phone

A megrendelés

  • Szolgáltatás:
  • Szolgáltató:
  • Dátum:
  • Idő:
  • Selected dates:
  • Helyszín:
  • Ár:
  • Extra szolgáltatás
    • Tax:
    • Payment method:
    • Total cost:

    Az időpont lefoglalva

    Köszönöm, a foglalása befejeződött, a részleteket tartalmazó e-mailt küldöm hamarosan.

    © www.banfiandrea.hu / Minden jog fenntartva 2000 / Adatkezelési tájékoztató