Barion Pixel
Hívj fel! +36302442251
Szingli élet?

Hosszú szingli élet után, – amikor úgy éreztem, pedig én már annyi mindent tettem önmagam fejlődéséért, – nem értettem, miért nem érkezik meg életembe, a megfelelő párkapcsolat.

Ismerkedések voltak, néha elindult valami, aztán nem lett belőle – az én értékrendem szerint -„normális” kapcsolat. Miért ez a körforgás?

Akkoriban kihoztam magamból a maximumot és alapvetően jól éreztem magam, nem a depresszió határozta meg a hétköznapjaim. De az Igazi, már hiányzott.

Rájöttem, hogy külső segítségre van szükségem, mert magamtól nem vagyok képes „jobb” vagy „megfelelőbb” emberré válni. Ki vagy milyen módszer legyen a segítség? A pszichológust elvetettem, „valami más kell nekem” érzés miatt. Így jött a kineziológia ötlete. Rátaláltam Andira „véletlenszerű” internetes kereséssel és elmentem hozzá.

Budapesten laktam, ő Tatabányán dolgozik, na, sebaj, többet látogatom a szüleimet is, gondoltam. De ha egyszer Andi oldala fogott meg, akkor nincs mese, hozzá fogok járni. Legjobb döntés volt a megérzésem alapján választani.

Az oldások hatására az önismeret olyan mélységébe léphettem be, ahol rátaláltam arra is, hogy mi az életfeladatom ebben az életben.

Nemcsak a problémámra adott megoldást,  “mellékhatásként” egyéb dolgaimat is jobbá tudtam alakítani.

Helyre raktam magamban a családi múltat, az érzéseimet. Két oldás közötti időszakban mindig történt velem valami, ez nagyon izgalmas volt! Rájöttem arra, hogy mi az oka az egyedülállóságomnak (ezt oldottuk!), kiderült, egy tudattalanul „választott” szingliség volt ez.

A kezelés bő fél évig tartott, azt követően nem telt el egy év, megismerkedtem leendő férjemmel, és most várjuk első gyermekünket.

Közben munkahelyet is váltottam és elkezdtem azokkal a dolgokkal foglalkozni, ami igazán érdekel, és ami én vagyok. A kevésbé jó eseményeket könnyebben feldolgozom, mert felismerem annak az okát, hogy hol és miért ered belőlem, vagy egyszerűen mi a célja.

A puttonyomat (a gátló tényezőkkel teli zsákom) az oldások kitisztították, de rajtam múlik, hogy mit kezdek vele. A kineziológus nagy segítő, de a lépéseket nekem kell megtenni közben és utána.

Olyan ez, mint a méregtelenítés! A hatása csodás, és igen, vannak nehezebb napok, periódusok, mégis érdemes végigcsinálni.

A választás lehetőségét adja, ami a mienk.

Bíztatásul!

Akik ezen az úton keresnek segítséget, elárulom, hogy a kezelés hatására csak akkora kihívás érkezik, amit meg tudunk oldani. Mindenre Te válaszolsz az izmaidon keresztül.

Hálásan köszönöm Andreának a segítséget! (Batári Rita)