Allergia gondolatok
Gondolatmozdító, Szókimondó

Allergia gondolatok

“Egy hatalmasat lélegzek. Szinte zsong a levegő a virágportól, a természet varázslatos szépsége rabul ejti minden érzékszervemet. Belehempereghetek a fűbe, átölelhetek egy fát, belegázolhatok a vízbe, szétmorzsolhatok az ujjaim között egy maroknyi friss földet, amiért épp az imént hajoltam le.

Érezhetem, ahogy a szél végigsuhan a fák közt, meglebbentve a hajamat, végigsimítva a karomat.

Igen, ezt akarom élvezni, felszabadultan. Igen, élni akarok, szabadon lélegezni, a természetben megpihenni akármikor…

Elég volt a tüsszögésből, az orrfújásból, a szemviszketésből, a gyengeségérzetből, az állandó fáradtságból. Mert az a piszok allergia ezt teszi. Kinyír újra és újra, minden évben.

Bár reménykedem, és mindig azt hiszem, talán idén én győzök. De sajnos erősebb, mint gondolom. Leterít, és marionett bábként úgy játszik velem, ahogy neki tetszik: amikor épp valamelyik növény virágzik, amire allergiás vagyok.

Vagy épp a macska dörgölőzik hozzám, vagy épp olyan étel került a közelembe…”

Mi történik, hogyilyen sok az allergiás ember napjainkban? Régen is volt parlagfű, liszt, macska.

A környezetünkből minden hatással van ránk.

Aki allergiás, sokkal érzékenyebben reagál ezekre. A szervezete harci riadót fúj, és azonnal védekezik, ha kell, ha nem…

Persze ott van az a rengeteg adalékanyag, meg mindenféle, ami mérgezi a szervezetünket…

Az allergia azonban nem csak a testünkről szól. Nézzük meg egy kicsit másik nézőpontból, mert ez lehet egy üzenet, egy másik régióból…

Értek bennünket megrázkódtatások, bántottak, mi védekeztünk. Aztán megint bántott valaki és mi újra védekeztünk. Ha sokszor történt, jó nagy védelmi rendszert sikerült összeeszkábálnunk mára.

A védekezést az agyunk megtanulja, mert amit újra és újra csinálunk, azt megjegyzi.

És ettől kezdve folyamatosan pásztázza a környezetet, hogy azonnal felismerje a támadót.  Bárki lehet ellenfél: egy gyanús hangsúly, egy szemöldök felhúzása, egy fintor, egy legyintés, vagy akár egy rossz mozdulat, ami hasonlít arra, amikor a pofon elindul…

A lelkünk mélyén lejátszódó folyamatok gyakran ismeretlenek.

Nem az számít, hogy éppen búzalisztes étel került a tányérba, vagy tej van a pohárban, vagy virágzik a fekete üröm, vagy egy fekete macska dorombol a lábunknál.

Az számít, hogy miért vagyunk védtelenek? Miért hisszük azt, hogy védtelenek vagyunk?

Kopogtat egy gondolat, érzés vagy emlék, ami visszatér mindennap, hogy kész tények elé állítson: védd magad, mert az egész világ az ellenséged, bármikor rád támadhat!

Védhetjük magunkat csendben, megsemmisülve, hogy később ráébredjünk, hogy „már megint nem védtem meg magam”.

Tehetjük hangosan, rárontva arra, aki ott áll velünk szemben, mert „jobb támadni, mint védekezni”, bár lehet, hogy eszébe sem jutott semmi ilyesmi…

Ugyanarról szól, védekeznünk kell mindenáron. Folyamatosan, újra és újra, míg a lelki immunrendszerünk fel nem adja… és át nem adja a vezetést a külvilág összes ingerének.

Bár minden a múltban gyökerezik, de ne a múltban kérdezz! Keresd meg a válaszaidat most!

Mennyire szereted magadat? Mennyire fogadod el az arroganciát, ami benned él? Mennyire vagy képes arra, hogy belásd, nem kell folyton felkészültnek lenned? Nem kell, hogy mindenkinek megfelelj! Képes vagy külön választani a jót és a rosszat, azért, hogy aztán elfogadd végre, mindkettő létezik? Mennyire vagy képes úgy gondolni magadra, mint egy teljes, egészre, a hibáiddal, a gyengeségeiddel együtt?

Kérdések, amire muszáj lesz válaszolni. Kérdések, amiket nem érdemes kerülgetni, ha le akarod végre rázni az allergia béklyóját.

Azért, hogy végre szabadon lélegezhesd be a levegőt, hogy minden érzékszerveddel részt vehess abban a csodában, ami körülvesz: élvezhesd végre a növények virágzását, és a macska dorombolását a lábadnál.

Bánfi Andrea ©