Egy matektanár baklövése
Gondolatmozdító, Sztori

Egy matektanár baklövése

Egész kis korom óta tanárnak készültem. Mindegy volt, hogy milyen, csak tanár legyek. Szerintem megfertőződtem a családommal, mert mindkét szülőm, és az ő testvérei is, tanárok voltak. Így összesen öten…

Ez így, akkoriban, “nem jött le” nekem. Még akkor sem volt gyanús, amikor egy ismerőssel összefutva, rákérdezett arra, „mi leszek, ha nagy leszek”, és elmondtam, hogy tanár, jó nagyot nézett. Ő is tanár volt. A következő mondata, anyukámnak szólt, „ezt jól meggondoltátok”?

Erre pontosan emlékszem, de nem igazán tulajdonítottam neki jelentőséget, mert úgy gondoltam, hogy ez a felnőttek agymenése. Ja, és egyébként voltam olyan makacs, hogy ne is érdekeljen.

Épp akkoriban indult a városunkban egy óvónői szakközépiskola, kapóra jött, hogy helyben van, hát jelentkeztem.

Teltek az évek, és amikor közeledett, a “hogyan tovább”, újra feltört bennem a „tanár szeretnék lenni” program, és kitaláltam, hogy matek szakra megyek.

Két éve, új matek tanárunk volt, aki nem a pozitív hozzáállásáról volt híres. Erre akkor derült fény, amikor valahogy az egész osztálynak sikerült egy gyenge dolgozatot írni, mire Ő, a táblánál azt ordította, hogy “hülyék vagytok”. Erre akkoriban azt mondtam, hogy gonosz.

Mivel matek volt az egyik felvételi tárgy, vele kellett beszélnem a terveimről. Nem hazudtolta meg a pozitív szemléletét, azt válaszolta, hogy ehhez már késő van, mert a szakközepes anyag nagyon kevés ahhoz, hogy engem felvegyenek.

Akkor voltam 16-17 éves, és még sok mindent elhittem a felnőtteknek. Sajnos neki is hittem. Elfogadtam, amit mond, és mást választottam.

Mai eszemmel azt mondhattam volna, hogy „de igen, akarom”, és belefektetem az időmet, energiámat a felkészülésbe. Nem így történt. Helyette más irányt vett az életem, amit nem bántam meg, mégis, ez az eset párszor eszembe jut…

Megítéljük az oktatási rendszert, a pedagógusok szakmaiságát, és közben elfeledkezünk arról, hogy egy-egy szavuk, kijelentésük, annak pozitív vagy negatív töltetével, mennyire meghatározza a gyermekek életét.

Ennek a jelentősége, több évvel később „kapcsolt be” nálam, amikor már én is gyermekekkel foglalkoztam. Rádöbbentem, hogy mennyit számít, mit teszünk akkor, amikor legörbül a szájuk sarka, hogy „én ezt nem tudom”. A bíztató szavakra,  félénken kezdenek hozzá, majd az önbizalom széles mosolyával fejezik be…

Tényleg csak pár szó, amire szükségük van: “Hidd el, menni fog!”

És hozzá, egy kis kiegészítés: “Én bízom benned!” Nos, ez, szárnyakat ad.

Ja, és nem csak a gyermekeknek, hanem nekünk felnőtteknek is.

És ez a cél!

Nem az a lényeg, hogy minél több információval telezsúfoljuk a fejüket, hogy okosak legyenek, ugyanis, ha nincs önbizalmuk, nem tudnak jól teljesíteni…

Az a cél, hogy bízzanak önmagukban!

Az a cél, hogy bármilyen akadály tornyosul eléjük, ne fordítsanak hátat, hanem menjenek neki, és törjék át!

Bánfi Andrea ©