Amikor fél a gyermek
Gondolatmozdító

Amikor fél a gyermek

A félelmek elbizonytalanítanak bennünket (szülőket, nevelőket), tanácstalanokká válunk, és sokszor saját magunkat okoljuk kialakulásukért.

A félelem nélkülözhetetlen része az emberi létnek, és egész életünket elkíséri. Fontos szerepet játszik a túlélésben, miközben a legyőzésükre való törekvés természetes.

A gyermekek fejlődésük során gyakran panaszkodnak félelmekre, szinte minden gyermek ismeri az elválástól való félelmet, vagy a zivatartól, sötétségtől, orvosi vizsgálattól, állattól vagy rettenetes szörnyektől való félelmet.

Az okok és megoldások segítenek abban, hogy ezekhez a félelmekhez megfelelően viszonyuljunk szülőként.

A gyermek a maga sajátos módján bánik szorongásaival.

A gyermeket nem lehet megóvni minden félelmétől, de megtaníthatjuk neki, hogyan tudja a félelemmel kapcsolatos érzéseit kezelni. Segítségére lehetünk bátorságra és önbizalma fejlesztésében, hogy merjen dolgokat kipróbálni, új, szokatlan helyzeteket felvállalni.

Ilyenkor megismeri saját képességeit, lehetőségeit reálisan felmérni, és értékes tapasztalatokat szerez a merészség és a kisebb kockázatot igénylő körülmények megoldásához.

Akik gyermekkorban megfelelő útmutatót kapnak, felnőttként sokkal könnyebben boldogulnak egy félelemmel teli élethelyzetben.

Mi a félelem?

Egy belső feszültség, ami tényleges, vagy feltételezett veszély hatására alakul ki. A félelem bénítólag is hathat. Milyen tünetek jelentkezhetnek félelem esetén?

Izzadás, reszketés, hideg kezek, elpirulás, emésztési problémák, légzési nehézségek, erős szívdobogás.

A túlzott félelem átmehet pánikba, de az sem előnyös, ha valaki nem érez félelmet semmilyen helyzetben sem.

Beszélhetünk egzisztenciális félelemről (pl. a szeretet személy elvesztésétől, betegségtől, haláltól, munka elvesztésétől való félelem), szociális félelemről (a szociális együttélés során alakul ki: elutasítás, nemszeretettség), és bizonyos tárgyaktól, helyszínektől való félelemről.

 

A félelemre való hajlam részben velünk született, részben számottevő hatással bír a gyermek környezete és a szülők viselkedése is.

Egy biztonságot sugárzó szülő erőt és védelem érzését adja.

A túlzott követelmények, a kritika, a fenyegetés, a szigorú büntetések, az odafordulás hiánya mélységesen elbizonytalanítják a gyermeket, s ez éppúgy félelemhez vezet, mint a túlzott oltalmazás vagy nemtörődömség.

Sarkalatos félelemkeltő tényezők a családban bekövetkező komoly válságok: betegség, halál, válás. Nem utolsó sorban a televíziók nem megfelelő filmjei.

A fejlődést kísérő félelmek mindig egy érési folyamatot kísérnek. Aki konstruktívan bánik vele, alkalmassá válik legyőzésére, aki kikerüli, később viselkedés zavarokhoz vezethet. Mihelyt észrevesszük, hogy gyermekünk fél, keressünk fel szakembert, ne várjuk meg, hogy veszélyeztesse fejlődését.

 

A gyermeket, félelem esetén nem lehet megnyugtatni ésszerű okokkal.

Amikor egy gyermek (vagy felnőtt) félelmet érez, könnyebb, ha kitérőt keres és talál. Amíg a félelmet nem győzi le, addig csak elfojtja, és a „félelemtől való félelem” továbbkíséri.

Csak a legyőzött félelem tehet erőssé!

A félelmek többnyire nem értelmezhetők pusztán a szituáció alapján, fontos tudni az előzményeket (pl. hozzátartozójával való kapcsolat, átélt válság). A „mit tehetnék érted?”, vagy a „mire van szükséged” kérdésekkel ösztönzést adhatunk a gyermeknek, hogy saját fantáziája révén jusson megoldáshoz.

 

A gyermek játék által tud felszabadulni a félelem érzete alól, és a játékon keresztül tapasztalhatja meg a megoldás élményét is.

Gyakran előfordul, hogy valamilyen félelemről szól a játék. Amikor a gyermek eljátssza, hogy ő a harapós kutya, vagy az orvos bácsi, egyúttal oldja az őt ért félelem okát. Amennyiben hagyjuk, hogy kijátssza magából a félelmet keltő eseményt, magától is megoldódhat a probléma.

Mielőtt elutasítjuk az agresszív játékot, érdemes átgondolni, hogy ez esetleg, egy azonosulási lehetőség.

Itt legtöbbször nem agresszivitásról van szó. Ezeknek a játékoknak céljuk az, hogy nagynak, erősnek, bátornak és legyőzhetetlennek mutatkozzanak a gyermekek. Amikor részt veszünk a játékban, ne vegyük át a vezető szerepet, hagyjuk, hogy a gyermek megélhesse, mit szeretne.

 

Jó célt szolgálnak a mesék.

A mesehősök könnyen kiismerhetők: vagy jók, vagy rosszak. Sokszor indulnak vándorútra, ahol próbákat kell kiállniuk, kalandokat kell átélniük. Ezek a történetek azonosak életünk útjával: a lelki érés belső folyamatával. Találkozunk egy új dologgal, ami rémisztő, meg kell vele birkóznunk, majd miután szembenéztünk vele, továbbléphetünk. Jön a következő megmérettetés, majd a mese végén a jutalom. Ezek a történetek érdekfeszítően taglalják az elhagyatottság, a magány, a bizonytalanság miatti félelmet, aminek hatására a gyermek úgy érzi magát, mint a szereplők.

A gyermek ösztönösen megérti, hogy a mese nem valódi szituációról szól. A legideálisabb a szóban elmondott mese, mert közben a gyermekkel szemkontaktusban leszünk. Ha mégis könyből mesélünk, tudjunk róla, hogy fejlődik a képzelőereje amikor képnélküli könyvet választunk.

(Bánfi Andrea ©)