A ritmusod vezet?
Gondolatmozdító

A ritmusod vezet?

Tobzódunk a hangokban, a látványban, az ízekben, az élményekben, az izgalomban, a lehetőségekben, az információkban…

Ingerek fonódnak a testünkre, a lelkünkre, kikerülhetetlenül. Ilyen a világunk.

Ha valaki imádja a bőséget, és mindig tolja neki ezerrel, akkor ez az élet neki való, így szabad és szárnyal.

Aki máshol érzi otthonosan magát, ott, ahol a csend honol, lábujjhegyen osonva, lelassítva és elzárva mindentől, egy sarokban, egy könyvvel a kezében éli meg a nyugalom boldogságát… Ő ott szabad, és így szárnyal.

Az érem két oldalán állnak. Egyszer idegesítik, másszor kiegészítik egymást.

Az egyik csak igen rövid ideig bírja elviselni a másik környezetét, aztán menekül onnan.

Ha a bőséget imádónál a feszültség higanyszála emelkedni kezd, akkor izeg-mozog, beszél, muszáj valamit csinálnia. Ha nem teheti, akkor elerőtlenedik, ellustul, esetleg tombolni kezd…

Amikor a “csendesebb” válik feszültté, akkor lelassul, mert elviselhetetlenül sok lesz számára az inger, fáradt lesz. Ha nem vonul el, akkor kiég.

Mindkettő elfárad, erőtlenné válik. Egyik sincs a saját tempójában.

Mindkettőnek plusz energiájába kerül, hogy alkalmazkodjon ahhoz a környezethez, ami nem az ő saját ritmusát kívánja meg Tőle.

Így dőlhet össze a világ.

Az egész életünk, nagyon alsó hangon fog pislákolni, ha erre nem figyelünk oda.

A sok ingerre vágyónak kell a zakatolás, de vágyhat a lassulásra, az elcsendesedésra, de csak néha, és csak egy kis időre.

Aki szeret csendesen élni, időnként jól eshet kitörnie, és belerohannia a zakatoló energiaáradatba, de csak néha, és csak egy kis időre.

Mind ketten csak néha és csak kis időre, szívesen megszakítják saját tempójukat, és jól érzik magukat, de aztán visszatérnek ahhoz, amit igazán szeretnek.

Amikor ez a két pólus találkozik, hatalmas hullámokat kelthetnek életre.

Ki győz? Egyik sem. Nem erőltethetjük rá a saját tempónkat a másik emberre, mert megöli a kapcsolatot, a munka nem lesz hatékony, és gyűlik a meg nem értettség, viták lobbannak fel.

Nem mehetnek egymás ellen, hanem egymást kiegészítve kell élniük!

Nem elfordulva, hanem egymást megértve!

Nem különcnek érezni magadat, hanem elfogadni a saját ritmusodat, és erre menetelni.

Megtanulni a másik oldalt, és a javadra formálni.

Ismerd meg, hogy ki vagy, milyen tempót szeretsz, és melyik helyzetben, mire vagy képes.

Ha a “másik” oldalra kerülsz, vedd észre, és tudatosítsd, hogy ez most nehezebb.

Amikor lehetőség van rá, menj el, de ha nincs, akkor várd ki, hogy mozdulhass: menj és lüktess úgy, amire vágysz.

Lépkedj, mozdulj, dolgozz, énekelj és hullámoz a saját lendületeddel.

Bánfi Andrea ©